2008. május 20., kedd

Civil szervezeti együttműködési lehetőségek

Május 15-én Budapesten a HuMuSz Házban (Hulladék Munkaszövetség) vendégek voltunk egy tréningen, amelynek témája az együttműködés és hálózatosodás volt.

A tréninget a Tanácsadók a Fenttartható Fejlődésért és az Aquaria Vezetési és Személyügyi Tanácsadó Iroda trénere Domschitz Mátyás tartotta. A tréning résztvevői magyarországi civil szervezetek voltak.

Az első gyakorlat, amelyben én is részt vehettem, a közös projektötletek kitalálásáról szólt. Minden résztvevő egy lapra leírta, hogy mi az amivel az egyesülete foglalkozik, mi az a terület amelyhez értenek. A résztvevők ezután rövid páros beszélgetések során kombinálták ezeket a területeket, közös projektek ötleteit találtuk ki.

Én a gyergyói civil szervezeteket képviseltem, igyekeztem olyan ötleteket kitalálni, amelyek valamelyik gyergyói szervezet tevékenységébe beleillik. A szervezetek elsősorban a család illetve a környezet védelmével kapcsolatos tevékenységeket folytatnak, de volt a szervezetek között megyei civil szolgáltató központ, diákvállalkozásokkal foglalkozó egyesület, valamint magyarságkutató alapítvány is.

Itt most azokat a projektötleteket említem meg, melyek kapcsolódnak az általunk is segített egyesületek, alapítványok tevékenységéhez, vagy a vidékfejlesztési elképzelésünkhöz (a nagy tervhez)

Az Esély Alapítvány számára a tatai "Háztűz-örző Nők és Anyák Egyesülete" lehet partner, elsősorban a korai fejlesztési programok megvalósításával kapcsolatosan. Az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központ is tanulhat majd az egyesülettől, mégpedig az Ifjúsági Központban a fiatal családosok számára biztosított programok megvalósításában.

A "Messzelátó Egyesület" 2002 óta vesz részt a Youth in Action programban, ifjúsági cseréket szerveznek, önkénteseket is fogadnak. Az én érdeklődésemet egy bio-kert kialakítása keltette fel. A kert fenntartására EVS önkénteseket fognak fogadni.




A "Hulladék Munkaszövetség" 18 magyar környezetvédő szervezet által alapított független társadalmi szervezet. Oktatási programok a megelőzésért, kampányok a környezetbarátabb hulladékgazdálkodásért a legfőbb tevékenységi területük. Velük a gyergyói környezetvédő egyesületek fejlesztéséhez járulhatunk hozzá. Egyik fő gondolatunk: vajon lehetne-e a hulladékgazdálkodásból (szelektív gyűjtésből) egy kis profitot is termelni a szervezetek fenntartásának elősegítésére. Ezen kívül természetesen az oktatási-megelőzési programokból is tanulhatunk.

A "Magyar Környezeti Nevelési Egyesület" iskolazöldítő programja keltette fel az érdeklődésünket, reméljük sikerül a gyergyói iskolákat is bekapcsolni a programba.

A "Palocsa Egyesület" az "Alcsúti Arborétum" működtetője. Velük a gyergyószentmiklósi "Csiky kert" arborétum kapcsán tudnánk együttműködni. Beszéltünk kölcsönös kertlátogatásról, parkfenntartási tapasztalatok cseréjéről.


A "Junior Achievement Magyarország" képviselőjével diákvállalakozó klub indításáról beszéltünk. Ők segíthetnek képzésben, oktatási anyagok átadásában.


Végül de nem utolsó sorban a "Nyitott Kert Alapítvány" Biokert programjai keltették fel az érdeklődésemet. Ez a program nagyon talál ahhoz, amit itthon a szociális szolgáltató szervezetek körében beszélgettünk egy sérülteket is foglalkoztató biokert létesítéséről.



Reméljük, hogy ezekből az ötletekből minél többet megvalósíthatunk nálunk Gyergyó térségében is. Mi igyekszünk majd mindenféle szakmai segítséget nyújtani ezek megvalósulásához.

Nincsenek megjegyzések: