2008. április 10., csütörtök

Támogatószerző körút az Esély Alapítvány számára

Április 9-én elindult az Esély Alapítvány támogatókereső körútja.

Az elmúlt két évben az Esély Alapítvány arra törekedett, hogy a Mosoly Földje program iránt megnövekedett kereslet kielégítésére egy Rehabilitációs Központot hozzunk létre. A kétéves munka megvalósításai ellenére anyagi szempontból nem sikerült közelebb jutni a központ megvalósításához.

Az Alapítvány vezetősége rájött arra, hogy a jelenlegi szervezeti fejlettséghez képest túl nagy lépést jelent a központ létrehozása, módosítani kell a stratégián. Az új irány szerint folyamatos kisebb lépésekkel szeretnék megerősíteni az Alapítványt, és így elérni a célokat.

Az év elején lebonyolított akkreditációs folyamat során is láttuk, hogy az első lépést az Alapítvány fizetett alkalmazottakkal való megerősítése kell jelentse. (Az Alapítványnál jelenleg néhány önkéntes dolgozik). A támogatószerző körút célja, hogy az Alapítvány számára állandó támogatókat gyűjtsünk, akiknek a hozzájárulásából létrehozhatunk egy négyfős fizetett stábot, mely gyógytornászból, szociális munkásból, gyógypedagógusból és egy menedzserből áll.

Az Esély Alapítvánnyal tavaly nyáron kötöttünk szerződést az "Esélyt a háznak, házat az Esélynek" program menedzseléséről. Cégünk felel tehát a központ megvalósításáért. A jelenlegi körutat is mi szervezzük, ugyanakkor várhatóan a körút eredménye számunkra egy újabb menedszment szerződést fog jelenteni.

A körutat április 9-én indítottuk, az első két napban 15 helyi céget kerestünk meg, az eddigi tárgyalások alapján a Metaglob, Server Hargita, Barfer és a Transport Csata Levente kft-t már támogatóink között tudhatjuk. Az elkövetkező hetekben további 40-45 vállalkozást fogunk megkeresni. Az eredményekről majd beszámolunk a blogon.

2008. április 4., péntek

Újabb pályázatot adtunk le az ifjúsági tévéműsor megvalósítására

Az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központ nevében, az április 1-es határidőre, újra beküldtük a "Légy pozitív" Ifjúsági Tévéműsor pályázatát.

Március közepén kaptuk meg a hivatalos értesítést, mely szerint formai hiányosságok miatt elutasították a pályázatunkat. A kezdeti csalódottság után sikerült összegyűlni a csapattal és átbeszélni milyen változtatások szükségesek? Melyek azok a kihívások, amelyek a kezdési dátum eltolódásából adódnak?

Megegyeztünk abban, hogy június folyamán elindítjuk a programot, egy iskolai közvéleménykutatással. A felmérés célja, hogy megismerjük a diákok elvárásait, ötleteit, igényeit: mit szeretnének nézni egy ifjúsági tévéműsorban? Júliusban a Félszigetre készülünk, azzal a csapattal, amelyik jelenleg is a program körül van, valamint elkezdjük megtervezni a média-kampányunkat. Augusztus folyamán fog megtörténni a média-kampány, és a frissen csatlakozó fiatalokkal együtt az első hétvégés műhelymunka. Szeptembertől pedig elkezdődhet a rendszeres munka.

A pályázatot átalakítottuk, újra elkészítettük a pályázati csomagot, és határidőre beküldtük Bukarestbe. Reméljük most már sikeresek leszünk, és kezdődhet a tévéműsorok készítése.