2008. december 26., péntek

Városfejlesztési műhelyek és ifjúsági központ

Készül Gyergyószentmiklós Integrált Fejlesztési Terve. A műhelymunkákon mi is részt vettünk, az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért, valamint az Esély Alapítvány képviseletében. Leginkább az Ifjúsági Központtal kapcsolatos munkákban vettünk részt.

A Regionális Operatív Program pályázati lehetőséget nyújt integrált városfejlesztési tervek támogatására. A terv már idén tavasszal elkészült, az új városvezetés azonban tökéletesíteni akarta ezt a tervet. Ennek érdekében jött létre egy városfejlesztési műhely, amely felülvizsgálta, alakította, kiegészítette a tervet.

A műhelymunkák során a terv különböző fejezeteit beszéltük meg. Mi elsősorban az ifjúsági, a szociális valamint a turizmussal kapcsolatos műhelyeken vettünk részt. Ezekből a beszélgetésből is inspirálódtunk a turizmus-fejlesztési ötleteinkhez.

A terv szociális fejezetében lehetőség van ifjúsági központ létrehozására is, így az egyesület számára adódott egy nagy lehetőség, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz. Több hónapon keresztül zajlottak az ifjúsági központtal kapcsolatos beszélgetések, viták, amelyek fő kérdései az igények valamint a fenntarthatóság körül forogtak.

A konkrét pályázati kiírás megjelenésekor vált világossá, hogy az egykori Mozi épületében más tevékenységet (könyvtár, mozi) nem lehet megvalósítani a pályázatból, így maradt az ifjúsági központ ötlete.

Egyetértettünk abban, hogy első lépésben egy igényfelmérésre van szükség ahhoz, hogy lássuk mik a gyergyói fiatalok igényei, szükség van-e ifjúsági központra. Az igényfelmérést az Egyesület a Gyergyói Ifjúsági Központért és Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város önkormányzata szervezte. Az egyesület feladata volt a kérdőív elkészítése és az eredmények elemzése, a város szervezte meg a lekérdezést az iskolákban.

Az egyesület számára mi készítettük el a rövid kérdőívet, amely a következő kérdésekre kereste a választ:
  • Mennyire elégedettek a gyergyói fiatalok a város ifjúsági életével és miért?
  • Mire lenne szükségük ahhoz, hogy jobban érezzék magukat a városban?
  • Mennyi szabadidejük van, és ezt a szabadidőt mivel töltenék szívesen?
  • Milyen tevékenységeket képzelnek el egy ifjúsági központban?

2008. december 24., szerda

Együtt a művészetben!

November végén elindult az Esély Alapítvány "Együtt a művészetben" nevet viselő programja.

A program célja, hogy az alapítványhoz járó mozgássérült és egészséges gyerekek-fiatalok közösen művészetterápiás műhelyeken illetve színi műhelyen vegyenek részt. Ezáltal szeretnénk segíteni a sérült gyerekek beilleszkedését, valamint lehetőséget adni az egészséges fiatalok számára, hogy megismerjék a sérült gyerekek világát.

Az Európa Tanács ifjúsági programjától szerzett támogatás segítségével egy évig minden hónapban találkozunk. A novemberi találkozáson ismerkedtünk egymással, decemberben karácsonyfadíszeket készítettünk. A tevékenységeken jelenleg 12 sérült fiatal és családjaik valamint 12 egészséges fiatal vesz részt.

Januárban a tervek szerint szánkózni megyünk.

A találkozásokon mi is részt veszünk, valamint a mi feladatunk a projekt adminisztrálása.

További információk az Esély Alapítvány honlapján találhatók meg.

2008. december 22., hétfő

Elkészült az Ortomed szaküzlet internetes áruháza

Novemberben sikerült elkészüljünk az Ortomed egészségügyi szaküzlet internetes áruházával.

Az oldalon orvosi kellékek találhatók meg, felszerelések, mozgáskorlátozottak számára segédeszközök, különböző egészségügyi kiegészítők.

Az oldal egy partnerünk által elkészített shop motorral működik.

Az oldal elkészülése után látogatottság növelésével, online marketing szolgáltatásokkal segítjük az eredményesebb eladást.

Az oldal a következő címen érhető el: www.ortomed.ro

Új tevékenységi terület: turizmusfejlesztés

Gyergyóban mindig is sokat hallhatunk a turizmusról, turizmus fejlesztésről, a közösség számára a turizmusban rejlő lehetőségekről. Az elmúlt időszakban szinte hetente volt olyan rendezvény, amelynek a turizmus fejlesztése volt a témája. Kedvet kaptunk hozzá :-)

Konferencia a biztonságos turizmusról, Gyergyószentmiklós Integrált Városfejlesztési tervének műhelymunkái, november 13-án pedig Hargita Megye Turisztikai stratégiájáról szóló tanácskozás. Mind olyan rendezvények, amelyek hatására különböző ötleteink támadtak.

Már több mint 5 éve annak, hogy mi is készítettünk egy link gyűjteményt a startlapon, amelynek célja a gyergyói honlapok összegyűjtése volt, és kicsit a térség promoválása is. A gyergyószentmiklós.lap.hu oldalon azóta már több mint 300 link található. Az elmúlt 19 hónapban 48.000 látogatást mértünk. Ebből 27.000-et Magyarországról.

Az oldalon olyan személyek fordulnak meg, akik érdeklődnek Gyergyó és vidéke iránt. Mi pedig mostantól arról szeretnénk tőlük érdeklődni, hogy mi a véleményük a térségről, milyen elvárásaik és igényeik vannak a gyergyói turisztikai szolgáltatások iránt.

Egy online kutatást fogunk elindítani, amelyben a Gyergyó térség iránti turisztikai attitűdöt vizsgáljuk. Félévente készítünk egy-egy tanulmányt, jelentést, összegezzük a felmérés eredményeit. Célunk, hogy olyan tudást állítsunk elő, amelyet a helyi szolgáltatók felhasználhatnak a szolgáltatások minőségének javítása érdekében, és versenyképesebbé teszik a gyergyói turizmust.

Ezen kívül még egy ötletünk lett, az online kutatás helyét nem csak a kérdőív számára tartjuk fent, hanem egy térségi szintű turisztikai honlapot fogunk indítani, előbb magyarul, később pedig románul és angolul/németül is. A honlappal szeretnénk növelni térségünk turisztikai vonzerejét, ide vonzani a turistákat, hozzá járulni a térség szintű marketing tevékenységekhez, népszerűsíteni a különböző szolgáltatókat.

Az előkészítő munkák, ötletelések, tárgyalások már elkezdődtek. Terveink szerint 2009 január végére már mindkét projekt indulásra készen fog állni.

2008. december 21., vasárnap

Csapatépítő hétvége az ifjúsági műsor számára

November 7-9 között volt megtartva a "Légy pozitív!" Ifjúsági Műsor első műhelytábora, amelyet a Csiky-kerti Szent Benedek Tanulmányi Házban szerveztünk.

Az első jelentkezési határidő lejártával és a kiválasztásokkal létrejött a műsort szerkesztők csapatának gerince. Egy hétvégét töltöttünk együtt, amelynek a célja a csapat összerázása és a műsor megtervezése volt.

A hétvége során a mi dolgunk az volt, hogy levezessük a csoportmunkákat, ismerkedő játékokat. A csoportmunkák célja az volt, hogy a csapat kiértékelje az igényfelmérés eredményeit, megtervezze a műsor szerkezetét, illetve alakuljon ki egyfajta munkamegosztás és munkaszervezés.

A hétvége során ezen kívül voltak az egyesület tevékenységével kapcsolatos bemutatók, fényképvetítések, a bemutató műsor újranézése, multimédia műhelymunkák. A hétvége részletes leírása megtalálható a műsor honlapján:

http://ifikozpont.ro/bplustv/index.php?option=com_content&task=view&id=32&Itemid=1

"Légy pozitív!" ifjúsági műsor bemutató adása

Sikeresen kiállta az első komoly próbát a "Légy pozitív!" Ifjúsági Műsor csapata. November 3-án, hétfőn este, bejátszottuk első műsorunkat.

Nem volt könnyű, hiszen a műsor összeállítását csütörtökön kezdtük el, sok minden hiányzott még. A lelkes csapat azonban sikeresen elkészítette a műsort. Azóta a bemutatkozó adás jórészét és néhány műsorból kimaradt jelenetet is sikerült feltölteni a projekt honlapjára.

A műsor honlapja: www.ifikozpont.ro/bplustv/

2008. december 19., péntek

Konferencia fogyatékkal élőkért

A Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőkért tanácsadó irodája október 27–28. között konferenciát szervezett Együtt a fogyatékkal élőkért Európában címmel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban.

A konferencia célja találkozás a fogyatékkal élőkkel foglalkozó civilszervezetek és szakemberek között, az együttgondolkodás segítése, partnerségek létrejöttének támogatása és azon közös területek megtalálása, ahol tenni lehet a segítségünkre szorulók életminőségének javításáért. Ugyanakkor rálátást nyújtottak a konferencia szervezői a fogyatékkal élők jogaira is.

Az Esély Alapítványt Kercsó Ábel képviselte a konferencia résztvevői között.

Magáncégek is támogatják a "Légy pozitív" Ifjúsági Műsort

Már az ifjúsági műsor ötletének megszületésekor az volt egy másodlagos célja az egyesületnek, hogy a műsor nyújtotta reklámlehetőségeket kihasználva támogatókat vonzzon.

El is kezdtük ezt a munkát, és az egyesület számára igyekeztünk támogatókat szerezni. Első lépésben két gyergyószentmiklósi vállalkozás szállt be a projektbe. Az A-Digital foto-video-számítástechnikai szaküzlet készpénzzel támogatott minket, számukra az első média kampányunk szórólapjain adtunk reklám helyet. A Server számítástechnikai szaküzlet pedig egy nagy tárhelyű külső merevlemezt adományozott az egyesület számára, amelyet a műsorok készítésekor használ a csapat. A Server számára a műsor honlapján valamint a műsorok végén a támogatók között biztosítunk megjelenést. A két támogatás összértéke 505 lej.

Azon dolgozunk, hogy a későbbiekben még több támogatót sikerüljön szerezni az egyesület számára.