2008. augusztus 21., csütörtök

Nyert az Esély Alapítvány pályázata!

Második próbálkozásra sikerrel jártunk a "Together in Arts" - Együtt a művészetben pályázatunkkal. Február elsején leadott pályázatra még csak 55,5 pontot kaptunk az értékelőktől, június 1-re újra beküldött, javított pályázatunkra viszont már 70,5 pontot.

Ezzel az eredménnyel a nyertes pályázatok között szerepelhettünk és 7750 eurós támogatást nyertünk az Európai Unió Ifjúsági Programjától.

Az Esély Alapítvány projektjének célja, hogy az alapítványhoz járó mozgássérült és egészséges gyerekek közösen művészetterápiás műhelyeken illetve színi műhelyen vegyenek részt. A pályázat lehetőséget ad arra, hogy csoportsegítő szakembereket, műhelyvezetőket is tiszteletdíjban részesítsünk, ezáltal tudtuk volna az alapítványt nem csak tevékenységben hanem szervezetileg is erősíteni.

A projekt novemberben indul, akkor még jelentkezünk hírekkel itt a blogon.

Nincsenek megjegyzések: